~.~ Cékla – gyógynövény,....................

Kétéves növény, főleg a Földközi tenger vidéken, és Közép-Európában honos, de ma megtalálható szerte a világban. A Görögök kedvelt itala volt, azt tartották róla, hogy a vért hűsíti. Hasonló célból használták a rómaiak is, lázas megbetegedés esetén.Három féle répát ismerünk. A takarmányrépa fehéres színű.

A cukorrépa kisebb, magas cukortartalommal. Az emberi étkezésben kisebb szerepe van. A céklarépa akkor jó, ha felényi mint az öklünk. A céklarépát főleg gyökeréért termelik, de felhasználható az egész növény táplálkozásra és gyógyítás céljából. Gyökere húsos, levecses, sötét lila színű. Fölhasználása az étkezésben szerteágazó, de a legjobb, ha nyersen saláták keverékének használjuk.

Tápértéke:

Tartalmaz kalciumot, foszfort, vasat, nátriumot, káliumot, ként, A, B és C vitaminokat. A cékla értéke a sötét színű levében van, amely betanint tartalmaz, azaz kén-cukor komplexet. A cékla a köztudatban mint vérszaporító ismert. Ha azonban megvizsgáljuk vastartalmát, arra következtethetünk, hogy más növényekhez viszonyítva semmivel sem tartalmaz több vasat. S ez az állítás mégsem változtat a tényeken. A cékla ugyanis az a zöldségféle, amelyből a test legjobban tudja hasznosítani a vasat. A vér vörös vérsejtjei tudják leginkább alkalmazni. A cékla nátrium tartalma magas, a kalcium tartalma azonban alacsony. Ez a tulajdonsága akkor érvényesül a test számára pozitívan, ha főzve, vagy konzervként fogyasztjuk. A kalcium alacsony és a nátrium magas tartalma következtében, a szervetlenné vált kalcium kevésbé ártalmas a vérerek és az arthritisz szempontjából. Mint tudjuk, a szervetlen kalcium jócskán hozzájárul a vérerek keményítéséhez, a vénák kidudorodásához, a visszér kialakulásához. Ha azonban idős korban időnként céklakúra alá vetjük magunkat, megelőzi, illetve kiküszöböli a gyűjtőerek falainak megkeményedését.Kálium tartalma hozzájárul a test fiziológiai táplálásához, az izmok és az állóképesség növeléséhez, míg a cholin kitűnő tisztító anyag a májnak, a vesének és a húgyhólyagnak, és serkentőleg hat a test nyirokmirigyeinek munkájára.

Gyógyhatása:

A sárgarépa után a céklarépa a legkedveltebb gyógyító a zöldségek között. Gyakran szerepel más zöldség-lével, így a sárgarépával vagy uborkával. Hatása nyersen nagyobb, az igazi, ha nyersen fogyasztjuk.

Erősítő hatású

Cholin tartalma hat az emésztésre, a gyomor és a belek egyenletes működésére. Ajánlatos azoknak fogyasztani, akik valamilyen hosszantartó betegségből lábadoznak. Ha a lét centrifugázzuk, ne dobjuk el a cékla fölső részét, mert zöldje kitűnő kalcium forrás lehet, de csak nyersen.

Májtisztító:

A cékla lé kombinálva sárgarépa lével kitűnő májtisztító. A tisztításban főleg a zsírtalanítást végezi a májban. Ajánlatos különösen eleinte több sárgarépát, mint céklát használni, mert a gyors reakció a májban szédülést, hányingert okozhat.

Menstruációs zavarok esetén:

Naponta két három alkalommal egy-egy pohár cékla lé ajánlatos azoknak akik menstruációs zavarokkal küzdenek, amit gyógyszerek helytelen adagolása, vagy mellékhatása, illetve szintetikus hormon adagolása okozhat a szervezetbe. Érezhető a segítség azoknál a nőknél, akik panasszal lépnek a változó korba.

Rákellenes hatású:

Egy magyar orvos hosszú kutatás után, melyet állatokon végzett, arra az eredményre jutott, hogy a cékla hatékonyan lép fel a rosszindulatú daganatokkal szemben. Az adagolás után a daganat eltűnik az állatok testéből. A tüdőrákos betegeken alkalmazta kísérleteinek eredményét, sikerrel. A kísérletek során az is kitűnt, hogy hatalmas mennyiségű céklalét a máj nem képes feldolgozni, ezért ajánlatos a telített lét vízzel hígítani, vagy más lével együtt fogyasztani, naponta háromszor egy-egy deciliter céklalét fogyaszthatunk.

Alkoholizmus:

A túlzott alkoholfogyasztás függőséget alakít ki az embereknél. A károsodás az idegsejtekre és más szervekre is hat. Az alkoholizmus gyógyítása hasonlóan történik mint a koffein mérgezés gyógyítása. A kioldott, vagy a fel nem szívódott nyomelemeket vitaminokat ásványokat pótolni kell a szervezetben, hogy megszűnjön a hiányérzet. Legjobb, ha ásványokkal teli zöldséglét fogyaszt a beteg, így sárgarépa lét céklával keverve, paradicsomlét, stb.

Kábítószer fogyasztóknak:

A gyógyszer, vagy kábítószer túlzott használata megviseli a szervezetet, függetlenül attól, milyen korban van a fogyasztó. A kábítószer, hasonlóan az alkoholhoz, ugyanolyan elváltozásokat okoz a személyiségben és a szervezetben. Hat a tüdőre, szívre, májra, vesékre, gyakorlatilag az egész szervezetre. A cékla lé az a táplálék, amely újjáépíti a vért, a benne levő, könnyen oldódó cukor és a nagymennyiségű ásványok a vérrel együtt eljutnak a beteg szervezetbe. Az emésztő szervekre való hatása teszi lehetővé azt, hogy a cékla rendkívül jótékony hatással van a lábadozó betegekre.

Elkészítési mód:

A céklánál legjobb, ha centrifugával választjuk el a levét a rostos résztől. Betegség esetén naponta három fél borospohárral ajánlatos, megelőzésre kétszer, háromszor hetente. Minden alkalommal ajánlatos hígítani vízzel, vagy sárgarépa lével, illetve uborka lével. A levelét is felhasználhatjuk. Azok számára, akik több céklát akarnak fogyasztani a gyógyító hatásáért, elmondhatjuk, hogy fogyaszthatják por alakban is, vízbe, vagy valamely más zöldség lébe keverve.